A TITANIC ÉPÍTÉSE:

A White Star Line hajótársaság megbízásából, 1907-ben három luxusgőzös tervezésébe fogtak. A Titanicot Írországban, Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban építették, együtt testvérhajójával, a némileg kisebb RMS Olympickal. Ehhez a 6000 dolgozó létszámát meg kellett duplázni. Másik testvérhajója a HMHS Britannic (HMHS= Őfelsége kórházhajója) volt, (de ezt a nevet csak a Titanic tragédiája után kapta, mivel az eredetit, a Giganticot, újabb istenkísértésnek tartották.) A hajó legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28 méter, hosszúsága 269 méter volt, annyi, mintha 8 budapesti 10 emeletes panelházat tennénk egymásra. Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 m volt, ami körülbelül egy 18 emeletes háznak felel meg. Korában a világ legnagyobb hajója volt. A burkolatát alkotó acéllapokat 3 000 000 szegeccsel rögzítették. Süllyedéskor elsősorban az a felirat károsodott, amit az orrára festettek. A hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt. Kommunikációját két darab, független, 1,5 kW teljesítményű Marconi rádió látta el. A hajó építésének tervében eredetileg 64 mentőcsónak lett volna, de – arra hivatkozva, hogy elsüllyeszthetetlen, illetve hogy a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól a csónakfedélzeten – mindössze húszat helyeztek el. Az akkori előírások nem tették kötelezővé a teljes utaslétszámnak megfelelő hellyel ellátott mentőcsónakok felszerelését, mert nem az utaslétszám, hanem a vízkiszorítás számított. A tragédia következtében ez az elavult szabály megváltozott.

AZ UTOLSÓ ÚT:

1912. április 10-én déli 12 órakor indult el Southampton kikötőjéből New York felé az úszó palota 2207 utassal.

A Titanic a katasztrófa előestéjén több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. A távírászok túlterheltsége miatt azonban ezek egy része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Mindazonáltal Smith kapitány és a tisztek is tudtak a veszélyzónáról, máig nem tisztázott, hogy miért nem csökkentették a szokásoknak megfelelően a sebességet. (A Titanic a közkeletű vélekedéssel szemben nem versenyzett a kék szalagért, mert nem rekordtörő hajónak építették - maximális sebessége is 3 csomóval elmaradt a Mauretania által már felállított rekord átlagsebességétől.)

Sir James Bisset, a Carpathia mentésben résztvevő második tisztje, a Cunard hajótársaság későbbi Commodore-ja (vezérkapitánya) emlékirataiban a következő okot jelöli meg a sietségre (összefoglalás): a Titanic a hírverés szerint a legnagyobb és a legelegánsabb új hajó volt a transzkontinentális útvonalon. Mivel azonban sebessége elmaradt a Mauretania-Lusitania párosétól, ezért ahhoz, hogy 1912. április 16-án kedden, délután 5 óráig megérkezzen New Yorkba (ez a sajtó és a fogadás szempontjából az utolsó megfelelő időpont - ekkor adhattak róla hírt még aznap), a lehető legrövidebb úton, és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia, mert NEM VOLT SEBESSÉGTARTALÉKA, amivel ledolgozhatta volna a lassítás miatti időveszteséget. Szintén emiatt nem kerülhette meg délről a jégveszélyes területet. Ha viszont csak este, vagy netán szerdán érkezik meg, ami akkoriban már lassú átkelésnek számított, óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását, ami marketing szempontból igen kínos lett volna a White Star-nak (különösen az első úton, a hatalmas beharangozó kampány után). Tehát Bisset szerint Smith kapitány nem lassíthatott (anélkül, hogy a munkaadóinak haragját magára vonta volna), kockáztatnia kellett, és ez vált a katasztrófa fő okává. (Bisset véleménye mértékadónak tekinthető, mivel ő a transzatlanti személyhajózás egyik legismertebb személyisége).

Szintén ismert volt, hogy a holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz lesz megfelelő távolságból észrevenni a jéghegyeket. Az újabb kutatások szerint ebben az időszakban szokatlanul nagy lehetett a dagály, ami jelentősen növelhette a jéghegyek gyakoriságát az érintett útvonalon.^[1] Április 14-én 23.40-kor Frederick Fleet az őrszem úszó jéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot. A szolgálatos tiszt (William Murdoch első tiszt) utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Mai hajózási szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt azonban katasztrofális következménnyel jártak. A hatalmas Titanicnak hosszú időbe telt, míg megkezdte a lassú fordulást, így a jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát. Régebben a szakértők úgy vélték, hogy egyetlen óriási – 90 méteres hosszúságú – lék miatt süllyedt el a Titanic. A legújabb vizsgálatok szerint viszont hat kisebb nyílás – együttes felületük még az 1,2 négyzetmétert sem haladta meg – elég volt a hajó elsüllyedéséhez. A tisztek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó el fog süllyedni. A fedélzeten lévők enyhe rázkódást éreztek.

A rádiószobából a kapitány utasítására S. O. S. jeleket küldtek, valamint megkezdték az utasok mentőcsónakba helyezését és a mentőmellények kiosztását. A parancs értelmében először csak a nők és a gyermekek szállhattak be, később már a férfiak is, ha maradt még hely. Összesen kb. az utasok felének jutott volna hely (1178), ez akkoriban kivételesen jó aránynak számított. Ennek ellenére a csónakok nagy részét félig üresen engedték le. 0 óra 45 perckor leeresztették az első csónakot, a 7-es számút, 28 emberrel. Sokan még mindig a fedélzeten akartak maradni. Ugyanebben az időpontban vészjelző rakétákat is fellőttek, amit a közeli Californian gőzösnek észlelnie kellett volna. De mint később kiderült, a rádiósa aludt, az őrszemek pedig nem értették, hogy mi történik. A csónakokat sorra engedték le, miközben az utolsó óráit élő gigászi hajóról fellőtték a rakétákat. A bal oldali csónakoknál csak nőket és gyerekeket engedtek beszállni, a másik oldalon már férfiak is mehettek. A hatalmas hajót képtelenség volt elhagyni eleinte az utasoknak, ezért erőszakos módszerekkel „lökték” be a csónakba a nőket és a gyerekeket. A hajó fedélzeteit ütemes tempóban öntötte el a víz, végül már egyre gyorsabb ütemben süllyedt el a hajó. Akik féltek beugrani a csónakfedélzetről himbálózó csónakba, azokat az alsóbb sétányokról tessékelték be, mivel úgy biztonságosabbnak látszott, a fedélzetek meg úgyis közelebb kerültek a vízhez. Az utolsó csónakot, a D jelzésűt 2.05-kor bocsátották le. Az utolsó fehér vészjelző rakéta 1.40-kor röppent fel.

2.18-kor a Titanic teste már negyvenöt fokos szögben meredt az ég felé. A kritikus állapot miatt az elektromos világítás kialudt az egész hajón. Ugyan még maradt két mentőcsónak, az összecsukható A és B, azonban aligha lehetett mit kezdeni velük. A tiszti kabinsor tetejére szerelték fel őket. A matrózok és a személyzet megpróbálták lecsatolni onnan, de addigra a víz már elérte a csónakfedélzetet, és a két csónakot a hullám lesodorta a hajóról. Az A jelű félholt emberekkel volt tele, a B pedig felborult. A 12-es mentőcsónak a segítségükre sietett, a hajótörötteket átemelték belőlük.

A Carpathia nevű gőzös fogta az S. O. S. jeleket, és teljes sebességgel a süllyedő Titanic felé indult, ám túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. A mentést Arthur Rostron kapitány vezényelte le. Az első túlélő, aki a Carpathia fedélzetére lépett, Margaret "Molly" Brown, (az "elsüllyeszthetetlen Molly Brown") első osztályú utas, az utolsó pedig Charles Lightoller másodtiszt (a legmagasabb rangú túlélő) volt.

Április 15-én 2.20-kor a Titanic elsüllyedt. Harold Lowe ötödik tiszt, aki a 14-es csónakot irányította, még visszafordult 5 túlélőért, akiket kiemeltek a jéghideg vízből, de kettő közülük a csónakban meghalt. A mentőcsónakokban lévő embereket kb. 75 perc múlva felvette a Carpathia. Az első csónakot, a 2-est hajnali negyed ötkor vették fel, az utolsót, a 12-est négy órával később, reggel nyolc óra körül. A szárazföldön ekkor már rebesgettek a hajóval történt dolgokról, azonban a White Star Line tagadta, hogy bármilyen katasztrófa érte volna a hajót. Néhány óra múltán a hajótársaság elnöke beismerte, hogy valóban elsüllyedt a Titanic, és rengeteg áldozatot követelt. A hajóvállalat végül 800 000 dollár (kb. 148 millió forint) kártérítést fizetett a túlélőknek.

KETTÉTÖRT SÜLLYEDÉS KÖZBEN(?):

Sokáig úgy állították, hogy azalatt a közel két óra alatt, amíg elsüllyedt a Titanic, egyben merült el, ám későbbi bizonyítékok szerint már azt mondták, kettő, a tenger fenekén három részre szakadt. Egy túlélő, Lawrence Beesley például azt állította, hogy kettétört, a végső "stádiumában", az ő elbeszélésében osztozkodik Susan Webber, másik túlélő is: "Láttam, hogy a leviatán középen kettéválik…"

TÚLÉLŐK:

Egyes források alapján 1494, mások szerint 1517 ember veszett oda. Az első osztályon utazók közül a nőknek 94%-a, a férfiaknak 31%-a menekült meg. A fedélzetközben utazó nőknek 47%-a, a férfiaknak 14%-a maradt életben, vagyis 210 személyzettag, 126 férfi, 317 nő és 52 gyermek menekült meg, összesen 705-en élték túl a katasztrófát, ez körülbelül a hajón utazóknak az egyharmada. Híres megmenekültnek számít "Molly" Brown dáma, Bruce Ismay a hajótársaság elnöke, Washington Dodge politikus, Dorothy Gibson filmsztár, Lawrence Beesley másodosztályú utas és Edith Rosenbaum, divattervező valamint Madeleine Astor, John Jacob Astor második felesége is.

NÉHÁNY UTAS ADATAI:

• Utas neve: Mrs. Henry B. Harris (Irene Wallach)
• Kora: 36 év
• Lakhely: New York
• Vele utazott: Henry B. Harris (férje)
• Osztály: I. osztály
• Kabin száma: C-83
• Az utazás célja: Hosszú európai nyaralásukról voltak hazatérőben.
• Egyéb adatok: Férje, Henry híres Broadway-producer volt, a Follies Bergere tulajdonosa. Henry annyira adott Rene véleményére üzleti kérdésekben, hogy gyakran mondogatta: "Ha velem bármi történne, ő képes lenne átvenni az irányítást". Rene elcsúszott a Titanic fedélzetén, és eltörte a karját.

-Túlélték-

• Utas neve: Edmond Roger Navratil
• Kora: 2 év
• Lakhely: Nizza, Farnciaország
• Vele utazott: Michael Navratil (apja) és Michael Marcel Navratil (bátyja)
• Osztály: II. osztály
• Kabin száma: Ismeretlen
• Az utazás célja: A család Hoffman álnéven utazott, Navratil úr elrabolta két fiát a külön élő feleségétől.
• Egyéb adatok: Az utazás alatt egy alkalommal néhány órán át egy angolul nem beszélő svájci lány felügyelt a fiúkra, míg apjuk kártyázott. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem az apjuk vigyázott rájuk.

-Túlélte-

• Utas neve: Mrs. Edward Beane (Ethel Clarke)
• Kora: 21 év
• Lakhely: Norwich, Anglia
• Vele utazott: Edward Beane (férje)
• Osztály: II. osztály
• Kabin száma: Ismeretlen
• Az utazás célja: Miután Ethel néhány éven át várt szerelme, Edward hazatértére, 1912 márciusában végre hozzáment kedveséhez, aki New Yorkban kőműves egzisztenciát teremtett magának. A friss házasok a Titanicot választották hajóul, mely elviszi őket új, közös életükbe.
• Egyéb adatok: A Beane házaspár egyike volt annak a több mint húsz friss házaspárnak, akik a Titanic fedélzetén utaztak.

-Túlélte-

• Utas neve: Austin Blyler Van Billiard
• Kora: 35 év
• Lakhely: North Wales, Pennsylvania
• Vele utazott: Fiai, James William (10) és Walter John (9)
• Osztály: III. osztály
• Kabin száma: Ismeretlen
• Az utazás célja: Miután Austin 1900-ban elhagyta otthonát, Európába utazott, megházasodott, majd feleségével és gyermekeivel Közép-Afrikában beszállt a gyémántbányászatba, Austin hazafelé tartott Pennsylvaniába, hogy meglátogassa apját és gyémántkereskedőként megkezdje vállalkozását.
• Egyéb adatok: Sokan úgy vélték, hogy a harmadosztályon utazó Austin hajóbőröndje tele van gyémántokkal.

-Nem élte túl-

VISSZATÉRÉS A TITANICRA:

Az atom-tengeralattjárók megjelenésével a nagyméretű hajóroncsok helye katonai titkot képezett, mert a nagy tömegű vas vagy acél mágneses zavarokat okoz, a pörgettyűs iránytű pedig egy idő után elállítódik. Ezért a roncsok pontos helye fontos a tengeralattjárók vízalatti navigációjához. Feltehetőleg a roncs helyét már korábban is ismerték az atom-tengeralattjáróval rendelkező haditengerészetek, így valószínű, hogy a műszerek fejlődése miatt 1985 után már nem volt érdemes titkolni.

A hajó megtalálását dr. Robert Ballard jelentette be 1985-ben.^[5] A roncs két nagyobb darabban, 3821 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán fenekén, 900 km-re Új-Fundland partjaitól. A megtalálást követően a különböző nemzetiségű kincsvadászok többször fosztogatták a luxushajó maradványait. Próbálták ellopni a megmaradt értékeket (aranyórát, ékszereket, tányérokat, szobrokat), amelyeket a Titanic kiállításon is meg lehetett nézni. Ballard célja, hogy a Titanic roncsát védett, háborítatlan emlékhellyé nyilvánítsa.

A Ballard álláspontjával szemben állók szerint a hajó jóvátehetetlenül pusztul, a természetes folyamatok következtében is előreláthatóan 40-100 év múlva eltűnik. A megőrzésére az egyetlen lehetőség, hogy amit lehet, kimentsenek a hajóról, és védett körülmények között konzerválják. Sajnos a hajó teljes kiemelése lehetetlen, mivel süllyedéskor kettétört, és a hátsó része összeomlott.

2004-ben Ballard visszatért a Titanichoz, amit a National Geographic Channel dokumentumfilmen mutatott be. Továbbá Ballard könyvet írt az új látogatásról. Vizsgálatai alapján kiderült,hogy a látogatók és egy új vasevő baktérium hatására a roncs már 2035-ben összeomolhat. Ballard kezdeményezésére az USA, Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország szerződést írt alá a roncs védelmére. Ezek után minden merülést ellenőrizni fognak és minden felhozott tárgyat nyilvánosságra kell hozni.

2010-ben az RMS Titanic Inc. egy 20 napos expedíció keretében, 6 év elteltével visszatért a Titanichoz, hogy felmérje a roncs állapotát. Céljuk,hogy 3D-s térképet készítsenek a roncsmezőről, továbbá virtuálisan kiemeljék a roncsot. Az expedíció lényege, hogy a nagyközönség számára is elérhető legyen a roncs, illetve annak feltérképezése kívül és belül.

MŰVEK:

A Titanicról nagyon sok könyv jelent meg, amelyek a hajó katasztrófáját mutatják be. A leghíresebb és legsikeresebb könyvet a hajóról Walter Lord írta, A Night to Remember címmel (Magyarországon A Titanic pusztulása címmel jelent meg), amely a túlélők elmondása alapján vázolja fel a hajó végzetes estéjét. A könyv filmváltozatát 1958-ban készítették el.

Dékány András regényt írt S. O. S. Titanic címmel; 1997-ben pedig James Cameron rendezésével filmre vitték a hajó pusztulását egy romantikus történetbe ágyazva. A film 11 Oscar-díjat nyert el.

Érdekesség, hogy 1898-ban egy Morgan Robertson író Hiábavalóság címmel írt könyvet egy hajóról, amit Titánnak hívtak. A Titánt egy elsüllyeszthetetlen csodahajónak tartottak, amely szintén Southamptonból indult el Amerika felé, de egy áprilisi éjszakán félúton jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Csak az előkelőségek és a gazdagok menekülhettek meg. A kitalált hajó problémája ugyanaz volt, mint a Titanicé: mentőcsónak-hiány.

TÚLÉLŐK:

Egyes források alapján 1494, mások szerint 1517 ember veszett oda. Az első osztályon utazók közül a nőknek 94%-a, a férfiaknak 31%-a menekült meg. A fedélzetközben utazó nőknek 47%-a, a férfiaknak 14%-a maradt életben, vagyis 210 személyzettag, 126 férfi, 317 nő és 52 gyermek menekült meg, összesen 705-en élték túl a katasztrófát, ez körülbelül a hajón utazóknak az egyharmada. Híres megmenekültnek számít "Molly" Brown dáma, Bruce Ismay a hajótársaság elnöke, Washington Dodge politikus, Dorothy Gibson filmsztár, Lawrence Beesley másodosztályú utas és Edith Rosenbaum, divattervező valamint Madeleine Astor, John Jacob Astor második felesége is.

ÁLDOZATOK:

Az 1517 odaveszett ember között szerepel John Jacob Astor multimilliomos mágnás, Benjamin Guggenheim üzletember, Archibald Butt, az amerikai Taft elnök segédje, a Titanic zenészei, Thomas Andrews, a hajó mérnöke, Smith kapitány, George Widener üzletember, Thomas Byles atya, a Straus házaspár, William T. Stead bibliakutató, Jack Philips rádiós, Henry T. Wilde legfőbb tiszt, William Murdoch első tiszt és James Moody hatodik tiszt. Az első osztályon összesen 121 ember, a másodosztályon 162, a harmadosztályon pedig 533 ember vesztette életét. A legénység 688 embere veszett a vízbe. A legtöbb halott sajnos a harmadosztályon utazók közül kerül ki, akiknek már nem jutott csónak, ugyanis az elsőosztályú utasoknak jutottak a helyek. Sok fiatal korú is életét vesztette, a "nők és gyerekek elsőként" felszólítás ellenére is. Jó példa erre Sidney Goodwin, egy harmadosztályú (vagy más néven fedélközi) csecsemő is, aki alig 1 évesen veszett a tengerbe, nyolc tagú családjával. Az áldozatok között szerepel egy horvát kivándorló gazdálkodó is, Jovan Dimic.^[2]

A MENTŐ CSÓNAKOK:

Éjfél után öt perccel, huszonöt perccel az ütközést követően Smith kapitány tudatára ébredt, hogy a Titanic helyrehozhatatlanul súlyos sérüléseket szenvedett. Parancsot adott, hogy szedjék le a mentőcsónakokat borító ponyvákat, és mindenki készüljön a hajó elhagyására. A következő két órában teljes káosz uralkodott a fedélzeten a southhamptoni indulás óta még nem tartottak mentőgyakorlatot, és sem az utasok, sem a legénység nem tudta, hogy pontosan mi a teendő ilyen esetben. Sajnos egyetlen tiszt sem tudta, hogy a mentőcsónakokat teljes terheléssel is le lehet engedni a vízbe. Ha ezt tudták volna, akkor 706 helyett 1178 embert lehetett volna megmenteni. Tehát 472 ember szabadulhatott volna még meg. (forrás: könyv, szemtanú: Titanic, Park könyvkiadó) A Titanic húsz mentőcsónakkal rendelkezett (ebből négy összecsukható volt), és azon a végzetes éjszakán a luxushajón 2207 utas utazott. Ez azt jelenti, hogy a hajón utazók valamivel több mint a felének, 57 százalékának biztosítottak csónakot, tehát összesen 1178 hely volt a csónakokban. Egy mentőcsónak átlagosan hatvanöt hellyel rendelkezett. A parancs szerint először csak a nők és a gyermekek szállhattak be. A hajó jobb oldalán voltak a páratlan, a bal oldalán a páros számú csónakok. A csónakok megtöltésével is bajok voltak, például az 1-es számút 12 emberrel (5 első osztályú utassal és 7 személyzettaggal) bocsátotta alá a daru, pedig a csónakban 40 hely volt. A törvénykönyv minden 10 000 BRT feletti hajóra 16 mentőcsónakot kötelez felszerelni. A Titanic kapacitása 46 328 GRT volt, ehhez képest csupán húszat szereltek fel. Mentőcsónakok:

14 nagy csónak, 2 kisebb csónak és négy összecsukható mentőcsónak (összkapacitás: 1178 ember)

UTÓHATÁSOK:

A katasztrófát követően törvényben írták elő, hogy minden hajó köteles az utasai számára maradéktalanul elegendő mennyiségű mentőcsónakkal rendelkezni. Előírták azt is, hogy a rádió mellett 24 órás szolgálatnak kell lennie. Előírták továbbá, hogy nyílt vízfelületen nem szabad tűzijátékot fellőni, hajóról (csak partközelben), a jelzőrakétákkal való összetéveszthetősége miatt. Az S.O.S. (ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti) jelzést nem sokkal korábban határozták meg egy hírközlési konferencián, mint könnyen azonosítható, egyszerű segélykérő Morse-jelsorozatot. A közhiedelemmel ellentétben a Titanic esete nem az első volt - mindenesetre a leghíresebb, ami a jelsorozat elterjedését nagyban elősegítette. (A Titanic előtt már 1909-ben a Slavonia is az S.O.S. leadásával kért segítséget.)

MAGYAR VONATKOZÁSOK:

A Titanicnak magyar utasai is voltak. A tragédiát túlélte Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére, a hajón utazó magyar kivándorlók azonban nem mindannyian maradtak életben. Megmenekült például a soproni Hoffer Lujza és a harmadosztályon utazó Kisik Antal és felesége, de a tengerbe fulladt Kisik Vince és a 18 éves Kisik Mária.^[3]

A Titanic segítségére siető hajó – a brit Carpathia – hajóorvosa magyar volt: dr. Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott. Az orvos sírja a budapesti Kerepesi Temetőben van.^[4]

Oldal: Titanic inf.
Timi Varázslatos Oldala - © 2008 - 2024 - lovas-vilag.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat